Haj - Divat

Hajmosás

Rendes körülmények között kéthetenként helyes hajat mosni, de ezt senki nem tartja be. A zsíros haj szívesen veszi, ha minden héten megmossák, sőt minden nap. Valamikor egyszerűen szappannal végezték a hajmosást. Ez nem volt rossz - bizonyos határokon belül. A szappanban levő zsírsavak azonban egyesültek a vízben található mésszel, és finom réteget alkottak, amelytől a haj fénytelenné, tompává vált.
Ma szintetikus mosószereket, azaz samponokat használunk, amelyek ugyancsak zsírtalanítják a hajat, megőrzik csillogását, és speciális szerek (tojásos, olajos hajmosás stb.) alkalmazásával még különleges hatásokat érhetünk el. A hajnak ugyanis tisztának kell lennie, valamennyi zsírt mégis megőrizvén, amely biztosítja a hajlékonyságot. Nem egyéb ez zsírcserénél: a test saját zsírját eltávolítjuk, s helyette testtől idegen zsírral ápoljuk hajunkat.
Hogy a por egy részét eltávolítsuk, hajunkat még a mosás előtt fésüljük és keféljük meg. Utána öblítsük ki langyos vízzel.
Most kezdődik az előmosás. Ha tubusos vagy üveges sampont használunk, mindig hígítsuk föl vízzel. Ha a tisztító sűrítményeket közvetlenül vinnénk fel a hajunkra, zsírtalanító hatásuk túlságosan erős lenne. Tehát közvetlenül sosem szabad hajra vinni ilyen készítményeket. A sampont egyenletesen kell eloszlatni a hajon, és masszírozzuk vele fejbőrünket.
Ha a hajunk gyorsan zsírosodik, s ezért igen gyakran kell mosni, akkor tartózkodjunk a masszírozástól, mert ezzel csak még fokozottabb tevékenységre ösztönözzük faggyúmirigyeinket.
Most következik a második öblítés, majd utána a második mosás. Ez alkalommal lényegesen több hab képződik, minthogy a szenny legnagyobb részét már eltávolítottuk.
A harmadik öblítés aztán eltávolítja a sampon utolsó maradékát is.
Mielőtt a hajrögzítőt (habot, fixet) felvinnénk, alaposan fésüljük meg a hajunkat.
Ha szeretjük a hajunkat felcsavarni, akkor közben ügyeljünk rá, hogy hajunk vége ne törjön meg, és a tartógumi ne legyen túl feszes. Lehetőség szerint ne csipeszeket használjunk, hanem hajtűt.
Egészségesebb, ha szárításra fölmelegített dörzstörülközőt használunk, és nem elektromos hajszárítót. Ha mégis az utóbbit alkalmazzuk, csak állítsuk langyosra.
A hajviseletre nagyon figyeltek a régi időkben is. Erről tanúskodik a következő írás:
„A babilóniaiak és asszírok igazi mesterei voltak hajuk ápolásának. Az ország hatalmasai rangjuknak megfelelőképpen csavarták be hajukat. És mert csodálatosképpen nők is betölthettek fontos pozíciókat, hivatali ténykedésükben rendkívüli súlyt helyeztek frizurájukra. Hogy pedig ne különbözzenek nagyon a férfiaktól, hivatali jelvényképpen állukra kis szakállt ragasztottak.”

Szépségideálként a görög nők divatba hozták az úgynevezett görög kontyot, amely aztán időről időre újból föltűnt a századok során. Becsben tartották a drága haj ápolószereket is, és ismertek titokzatos anyagokat a haj színezésére. Az aranyszőke mellett a világos, finom és a kissé tompa fényű vörös számított eszményinek. A férfiak hadizsákmányként szőke kontyokat raboltak össze, hogy aztán - ügyes és lendületes kereskedők lévén - nagy haszonnal adjanak túl rajtuk. Az, hogy minden germán nő szőke volt, a mesék birodalmába tartozik. Római történetírók részletesen leírták, hogy a germán szépségek miként „szőkítették" hajukat: benedvesítették, aztán kiültek a napra. A görög nők már ezelőtt 2500 évvel bubifrizurát is viseltek. 1650 körül hozták ismét divatba. És igazítsunk helyre egy másik, széles körben elterjedt tévedést is: nem a kopasz XIII. Lajos találta föl a parókát. Uralkodó még sosem tudott divatot teremteni. Volt, aki megpróbálta - és nevetségessé tette magát. Gondoljunk csak II. Vilmos császár bajuszára (amelyet egy bajuszkötőgyáros felhasznált készítménye reklámozására „Es ist erreicht!" - azaz „Sikerült!" - szöveggel) és az osztrák „császárszakáll"-ra.
A parókát voltaképpen nem is' a kopaszság takarására használták, eleinte dekoratív „ruhadarabnak" szánták, a külső megjelenés afféle ékítésének, mint a tollas kalapot vagy a vállszalagot. A paróka a 17. században csupán új virágkorát érte meg. Már az elő-ázsiai népek is ismerték. Elsősorban a régi egyiptomiak díszítették vele magukat. Ők nem csupán piramisokat és szfinxeket építettek, hanem hajtornyokat is. Ezt a fényűzést persze csak igen gazdag emberek, magas rangú személyiségek engedhették meg maguknak. A „közepesen gazdag" nők naponta friss virágot tűztek hajukba vagy ágacskákat, amelyek finomra tört bronzzal vagy színarannyal voltak behintve. Egy régi papirusz így tudósít erről: „Tégy a hajadba lótuszt és bronzot!" A tehetős nők számára már akkor magától értetődő volt, hogy hajukat rendszeresen mossák, illatos esszenciákkal permetezzék be, s aztán fürtöcskékbe csavarják.
A 18. század elején vált divatossá a haj púderezése. Kezdetben a sötétkéket, a halványlilát és a telt kárminpirost kedvelték. Később áttértek a fehérre. A frizura púderezése bonyolult tevékenység volt. A hajművész előbb bő köpenyt terített a hölgyre, aztán fölállt egy székre, úgy fogott neki munkájának. Egy gézzacskóból fujtató segítségével több réteg púdert permetezett „áldozata" frizurájára. A hajon lazán elhelyezkedő púdert aztán szövetből készült puha labdával lenyomkodta, majd a fölösleges púdert egy másik fújtatóval lefúvatta helyéről.

Száraz hajmosás

El akar menni hazulról valahová, és az idő sürgeti? Tehát nem is gondolhat rá, hogy fölkeresse fodrászát? Ilyenkor is van segítség!
Csavarjuk föl a hajunkat hajcsavarokra, és a csavarok közepét tűzzünk meg csipesszel.
Olvassuk el a szárazsampon használati utasítását-ez napjainkra már bármely gyógyszertárban vagy üzletben beszerezhető. A csavaróknak 1-2 órán át a hajunkban kell maradni.
Ezek után a csavarókat és a csipeszeket távolítsuk el, hajunkat fésüljük meg, és fújjuk be szárazsamponnal.